Tisztelt Lakosság!
Soron kívül újabb vizsgálatokat rendeltünk el településünkön az ivóvíz állapotának bevizsgálása céljából.
A mai vizsgálatokkal már 3 egymástól független labor eredményei fognak rendelkezésünkre állni, hogy a szakemberek még pontosabb képet kapjanak településünk ivóvízének állapotáról. A legutóbbi kerekasztal beszélgetésen kiderült, hogy jelen vizsgálatokat követően megfelelő az ivóvíz állapota illetve megfelelő, de tűrhető kategóriába tartozik. Ezeket alátámasztja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által közölt dokumentum is.
Az eddig megtett intézkedések:
– 2025.01.07 – én az ivóvíz panaszok kivizsgálása kapcsán az önkormányzaton egyeztettünk Márkus Ferenccel a Daköv Kft Dabasi Üzemigazgatóság vezetőjével és Binger Attila műszaki igazgatóval, ahol a lakossági panaszokkal kapcsolatosan értekeztünk és ígéretet kaptunk egy jövőbeli cselekvési terv
kidolgozására, melyet a mai napon megkaptunk és jelen posztban olvashatunk.
– 01.07-én és 01.08-án független laboratóriumok által kivizsgálásra került az ivóvízünk minősége a Monorierdei Csicsergő Óvoda és Konyhában (Csillag utca 16. és Tölgyfa utca 1.), Monorierdei Fekete István Általános Iskoában, Erdei Csillagfény Bölcsődében, Egészségházban, Polgármesteri Hivatalban, Makkos parkban található kúton.
A 2025.01.16-án történt kerekasztal beszélgetésen a meghívott szakemberek számára a rendelkezésre álló eredmények bemutatásra kerültek és megállapították, hogy emberi fogyasztásra az eddig ismert adatok alapján alkalmas Monorierdőn az ivóvíz (az egyeztetésen jelen volt: Dr. Kalmár
Patrícia Főváros és Vármegyei Tisztifőorvos, Bényi Éva Monori Járási Hivatal Élelmiszerbiztonsági felügyelő, a Monori Járási Hivatal Népegészségügyi osztályának munkatársai és a DAKÖV Kft részéről, Dr. Jasper Andor ügyvezető igazgató, Márkus Ferenc főmérnök és Binger Attila műszaki igazgató).
A megbeszélést követően a közintézmények vezetőit tájékoztattuk az ivóvíz állapotáról.
Jelen cégek végezték a vizsgálatokat:
-Biokör Technológiai és Környezetvédelmi Kft. Vizsgalaboratórium
mintavétel időpontja: 2025.01.07. (az eredmény ismertetett a kerekasztal beszélgetésen a hatóságokkal)
-Synlab Budapest Diagnosztikai Központ Környezetanalitikai Laboratórium Víz és Élelmiszervizsgáló Laboratórium
mintavétel időpontja: 2025.01.08. (az eredmény ismertetett a kerekasztal beszélgetésen a hatóságokkal)
További megtett intézkedések:
A mai napon 2025.01.20-án a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vízminőség vizsgáló laboratórium ivóvíz vizsgálatot végzett önkormányzat megrendelésére a közintézményeinkben. A vizsgálatok egyszer délelőtt majd kora délután készültek azonos mintavételi pontokból.
Az eredmények beérkezését követően azokat azonnal megküldjük a hatóságoknak további véleményezésre és tájékoztatjuk a közintézményeket illetve a lakosságot valamint V. Németh Zsoltot
az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkárát is.
– Prevenciós céllal közintézményeinkben elrendeltük a viztisztítók üzembe helyezését, melynek beszerzése és kiépítése folyamatban van.
– Heti rendszerességgel független akkreditált labor fogja vizsgálni településünkön az ivóvíz minőségét.
FONTOS!
Kérjük Önöket, hogy ivóvízzel kapcsolatos bejelentésüket és kérdésüket legyenek kedvesek e-mail formájában megküldeni az info@dakov.hu e-mail címre és csatolják mellé a titkarsag@monorierdo.hu címet is.
A bejelentésnél telefonszámot is jelöljenek meg a gyorsabb kapcsolattartás miatt.
Holnapi nap folyamán a DAKÖV KFT. munkatársai Monorierdőre érkeznek és folytatjuk az ellenőrzést és egyeztetünk a víz minőségének javítása érdekében.
Megtekintések száma: 3