HASZNOS WEBOLDALAK
DTKH ügyfélszolgálat
MÁV jegyvásárlás
MVM Next Online ügyintézés

Category: Kiemelt hírek

ivóvíz panaszok II.

IVÓVÍZ PANASZOK KIVIZSGÁLÁSA – II.

A mai napon egyeztetésre hívtuk Dr. Kalmár Patrícia Főváros és Vármegyei Tisztifőorvost, Bényi Éva Monori Járási Hivatal Élelmiszerbiztonsági felügyelőt illetve a Monori Járási Hivatal Népegészségügyi osztályának munkatársait és a DAKÖV Kft részéről Dr. Jasper Andor ügyvezető igazgatót, Márkus Ferenc főmérnököt és Binger Attila műszaki igazgatót.
A megbeszélésen mellettem részt vett Szente Béla alpolgármester, Rab Tímea jegyző asszony és Udvari Norbert műszaki ügyekért felelős kollégánk.

A hozzánk is hivatalosan beérkezett jelzéseket valamint a közösségi felületeken is fellelhető panaszokat vettük sorba és a szakemberekkel közösen elemeztük ki az adatokat, mely a múlt heti vízminta vizsgálatok szerint valamint a jelenlévő szakemberek egybehangzó kijelentése alapján az ivóvíz emberi fogyasztásra alkalmas és nincs egészségre gyakorolt káros hatása.

A vizsgálatokat két oldalról közelítettük meg. A Daköv Kft. által megrendelt valamint az önkormányzat által felkért független, akkreditált vizsgálati laboratóriumokkal. A vizsgálatok eltérő időben, azonos helyszíneken és egymást követő napon történtek.
A Daköv Kft. tájékoztatott arról, hogy minden bejelentést komolyan vesznek és az újabb bejelentéseket követően nem csak a tűzcsapokon keresztül, hanem a fogyasztónál a vízórát leszerelve a helyszínen is igyekeznek feltárni és megoldani a problémát. Az ilyen esetben elfogyasztott víz a DAKÖV KFT-t terheli.

A víz elszíneződéséről és szaghatásáról is egyeztettünk. A Szolgáltató a jelenleg is ismert adatokból egy a településünkre speciális esettanulmányt készít el, melyet a múlt heti megbeszélésünkre hivatkozva, jövő hét elejére részünkre megküldenek. Ebben a leendő beavatkozásokról mérföldköveket fognak felállítani a cselekvési terveket illetően. Erről önkormányzatunk tájékoztatja a lakosságot.

A Szolgáltató továbbra is kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy hivatalosan tegyék meg észrevételüket/panaszukat az info@dakov.hu címen. A bejelentésben a pontos címet, valamint a kapcsolattartáshoz telefonszámot is jelöljenek meg. Továbbá csatolják a titkarsag@monorierdo.hu levelezési címet is.

Ahhoz, hogy hiteles képet kapjunk a beavatkozások eredményességéről kérjük, hogy tapasztalataikat küldjék meg a Szolgáltató intézkedéseire vonatkozóan a titkarsag@monorierdo.hu e-mail címre.

Önkormányzatunk elkötelezett a lakosság érdekképviseletében és a fennálló problémák mielőbbi megoldásában. A kérdéskörben érintett hatóságokkal folyamatosan együttműködünk és erről folyamatos információval számolunk lakosaink számára.

Tisztelettel:
Borbás Viktor polgármester
Szente Béla alpolgármester
Rab Tímea jegyző

Read More
ivóvíz panaszok I.

IVÓVÍZ PANASZOK KIVIZSGÁLÁSA

Minden bejelentést komolyan veszünk és megtesszük a szükséges lépéseket a lakosság érdekeinek képviseletére.
Több panasz és észrevételt követően a mai napon egyeztetésre érkezett településünkre Márkus Ferenc a Daköv Kft. Dabasi Üzemigazgatóság vezetője és Binger Attila műszaki igazgató.
A személyes egyeztetésen előadtuk és vázoltuk azon problémákat, melyek huzamosabb ideje fenn állnak és melyek az utóbbi időben jelentkeztek az ivóvíz kapcsán.
Elmondtuk, hogy az állapot tarthatatlan és szeretnénk, ha minél előbb tiszta víz folyna a csapokból. Az általunk elmondottakból valamint az eddig beérkezett rendelkezésre álló lakossági panaszokból feltérképezik a problémát és elmondásuk szerint 2 héten belül tájékoztatással szolgálnak.
Mindezek mellett soron kívül megrendeltük településünk közintézményeinél (iskola, óvoda, konyha, egészségház, polgármesteri hivatal, könyvtár) és a Makkos parkban található közkútnál egy 4 paraméteres ellenőrző bakteriológiai vizsgálatot és egy ellenőrző vízkémiai vizsgálatot amely a következő paramétereket tartalmazza:
Ellenőrző bakterológiai vizsgálat: Coliformszám, Escherchia coli szám, Enterococcus szám, telepszám 22 °C-on
Ellenőrző vízkémiai vizsgálat: 12 paraméteres vizsgálat: pH, vezetőképesség, ammónium, nitrát, nitrit, klorid, lúgosság, KOIp, szulfát, összes keménység, vas, mangán
A fejleményekről és az eredményekről tájékoztatást fogunk adni.
Továbbra is kérjük Önöket, hogy panaszukat a Szolgáltató felé info@dakov.hu címre legyenek kedvesek megküldeni és csatolják mellé a titkarsag@monorierdo.hu címet is. Így mi is pontos képet kapunk a fennálló problémákról.
Tisztelettel,
Borbás Viktor polgármester
Szente Béla alpolgármester

Read More
shutterstock_1096068968jpg-1606646529947

Légy Monorierdő Pénzügyi Mozgatórugója – Csatlakozz Hozzánk

Szeretnél egy olyan munkakörben dolgozni, ahol közvetlenül befolyásolhatod Monorierdő fejlődését és jövőjét? Olyan lelkes és precíz pénzügyi szakembert keresünk, aki hatékonyan irányítaná a település pénzügyeit. Ha szeretnél egy dinamikus és támogató környezetben dolgozni, és örömmel járulnál hozzá közösségünk fejlődéséhez, ne habozz jelentkezni!
Csatlakozz csapatunkhoz – várjuk jelentkezésedet.
👇👇👇

Read More
R

Pest Vármegyei Kormányhivatal felhívás

Tisztelt Lakosság!

Az alábbiakban a Pest Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatását olvashatják.

pvk_tájékoztató

Read More
gyerme

2024.12.07. GYERMEKORVOSI RENDELÉS

Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024.12.07-én (szombaton) Dr. Külüs Ilona a monori rendelőben tartja gyermekorvosi rendelését 8:00-tól 10:00-ig.
Telefonszám: 06-29/999-233
Mobil: +36-30/970-7215

Read More
default_og_image

DAKÖV Kft. tájékoztató hálózat-mosatási munkálatokról

Tisztelt Lakosság!

Alábbiakban a DAKÖV Kft. tájékoztatást olvashatják, hogy a településen a szolgáltató a jogszabályi előírásoknak megfelelően tervszerű hálózat-mosatási munkálatokat végez az ivóvízminőség javítása céljából.

A DAKÖV Kft. álltál megküldött térképen látható, hogy a mosatási munkálatok öt fázisban történnek meg Monorierdő területén.

Az első fázis: 2024.12.10. napján történik melyet a térképen fekete színnel jelölt területet érint.

A második fázis: 2024.12.11. napján történik melyet a térképen piros színnel jelölt területet érint.

A harmadik fázis: 2024.12.12. napján történik melyet a térképen lila színnel jelölt területet érint.

A negyedik fázis: 2024.12.13. napján történik melyet a térképen sárga színnel jelölt területet érint.

Az ötödik fázis: 2024.12.16. napján történik melyet a térképen kék színnel jelölt területet érint.

Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.

Értesítés Monorierdő Képkivágás_PDF

Read More
214d3503-25ed-4ceb-9b66-14f9f4f45234

Tájékoztató ügyfélfogadásról

Tisztelt Lakosság!

Az alábbiakban Monorierdő Község Önkormányzatának és Monorierdői Polgármesteri Hivatalának tájékoztatását olvashatják. tájékoztató ügyfélfogadás

Read More
default_og_image

Daköv Kft. tájékoztató

Tisztelt Lakosság!
Az alábbiakban a Daköv Kft. tájékoztatását olvashatják.
„Tisztelt Felhasználók!
 
2024. Október – November hónapban tervezett rendes évi hálózat mosatás, fertőtlenítés a tározómosás közben felfedezett műszaki okok miatt elmaradt. Ezért Monorierdő ivóvíz hálózatának több pontján lokálisan vízminőség problémák zavaros víz és vascsapadék kiválás lett tapasztalható.
 
2024. december 9-i kezdettel társaságunk megkezdi lakossági közhirelés mellett Monorierdő ivóvíz hálózatának teljes körű hálózat mosatását / fertőtlenítését. Melyről a helyben szokásos módon a lakosságot tájékoztatjuk.”

 Együttműködésüket és megértésüket köszönjük.

Read More
png

DTkH Kft. tájékoztató

Tisztelt Lakosság!
Az alábbiakban a DTkH Kft. tájékoztatását olvashatják.
„Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk Monorierdő településen a szelektívhulladék gyűjtésének napja 2024 december 25. (szerda) napjáról 2024 december 27. (péntek) napjára változik.”

Read More
advanced-floating-content-close-btn
advanced-floating-content-close-btn

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Monorierdő Polgármesteri Hivatala 2025. július 21. és 2025. július 25. között igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet alatt szünetel az ügyfélfogadás, az ASP elektronikus útvonalán érkező beadványok, valamint a posta által, illetve személyesen kézbesíteni szánt beadványok fogadása. Halaszthatatlan anyakönyvi ügyben (születés vagy haláleset anyakönyvezése) a +36/70-638-7535-ös telefonszámon 2025.07.23-án (szerda) 8:00-tól 12:00-ig tartunk ügyeletet. Kérem a Tisztelt Ügyfeleket, hogy ügyintézésüket szíveskedjenek 2025. július 21-e előtti időpontra időzíteni, vagy az igazgatási szünetet követő első ügyfélfogadási napon 2025. július 28-án keressék fel a Hivatalt. Kérjük ügyfeleink szíves türelmét és megértését!

Megszakítás