Monorierdő Pest-megyében, Monori-járásban helyezkedik el Budapesttől 40-42 km-re. Földrajzi szemlélet alapján a Kárpát-medencében, az Északi-középhegyég és az Alföld határán, pontosabban a Gödöllői-dombság és a Duna-Tisza közi homokhátság területén a Monor-Irsai dombság, Pilis-Alpári homokhát és a Pesti-hordalékkúp síkság hármas osztottságában található.
1. ábra Monorierdő Bogárzó-rét, az egykori Ős-Duna által lerakott homokon létrejött nyílt- és zárthomokpusztagyep.
Fotó: Balogh Szabolcs
A fiatal eróziós-deráziós formákban gazdag dombvidék alapját ugyan a felső-pannóniai agyagos üledék adja, de erre több méternyi lösz (helyenként 10-30m), valamint keresztrétegzet homok rakódott a felső pleisztocén idején. Ahogy az Ős-Duna egyre jobban bevágódott hátrahagyva az egykori medreit, a lerakott üledék mozgásba lendült. Kutatások sora bizonyítja, hogy az első jelentős homokmozgásra a térségben a felső-pleniglaciális, valamint a Dyras időszakban került sor (kb.i.e. 13.000-11.800. Ez a korszak a megafaunák és a paleolitikumi kultúrák végét is jelentette.)[1] A folyóvízi üledékekkel és futóhomokkal szabdalt táj a glaciálisok és interglaciálisok váltakozása során többször is mozgott. Ekkor alakultak ki a különböző típusú löszös, homokos áthalmozódások azaz a település dombjai.
[1] LÓKI J. (2009): Eolikus folyamatok vizsgálata Magyarországon. In: Kiss T, Mezősi G. (szerk) recens geomorfológiai folyamatok sebessége Magyarországon. (Földrajzi Tanulmányok2.) JGYF Kiadó Szeged, pp 173-183.
2. ábra Aktív homokos felszín a település határában
Fotó: Balogh Szabolcs
Talajtípusait tekintve ezeken a magasabb térszíneken csernozjon-barna erdőtalajok jellemzőek. Mechanikai összetétele vályog, vályogos-homok, amelyben csekély 1-3 % szervesanyagtartalom található. A talaj kedvező vízgazdálkodását kihasználva ezeket a területeket elsősorban a mezőgazdaságban hasznosítják (szántó, szőlő, rét-legelő).
Monorierdő déli részén a réti csernozjom talajtípusok az elterjedtek. A löszös talajképző üledéken keletkezett talajtípus kiváló termőképességű! Viszont, ahol homokosabb az üledék, ott inkább a csernozjom jellegű homoktalajok a jellemzőek, amelyek igen gyenge termőképességgel rendelkeznek.
Éghajlati jellemzőit megnézve, az éves napfénytartam 1950-2000 óra között változik. Az évi középhőmérsékeltet tekintve 10-10,2 °C között jellemző. Fagypont alatti napok száma 190. A településen a legmelegebb nyári maximum hőmérséklet átlagosan a 34,2-34,6 °C körüli, míg télen a leghidegebb téli napok minimum átlaga a – 14,8- -17,3 °C között változik. Csapadék mennyiségét tekintve összesen évente 530-580 mm közötti volt, manapság már alig éri el az éves 420 mm-ert. Az uralkodó szélirány kiemelkedően NY, ÉNY-i. Átlagos szélsebesség 3m/s körül van. [1]
Vízrajz
Településünk a Tápió-patak felső vízgyűjtő területéhez tartozik, amelyen belül száraz, gyenge lefolyású a vidék. Természetes vízfolyásokban igen szegény (mondhatni, a település területén egy kis erecske se található). Nem volt ez mindig így, hiszen nem is olyan rég még az Ős-Duna egyik mellékága (Würm-glaciális idején) rakta le ide üledékét. Történeti leírásokból, valamint korabeli jegyzetekből tudjuk, hogy a Szárazhegy lábánál, valamint a Monor határában lévő úgynevezett Paplapos területén anno nagykiterjedésű lápos, vizenyős, mocsaras térszín volt található. Ezt bizonyítja az 1883-ban elkészített III. Katonai felmérés (úgynevezett „ferencjózsefi térkép”). Ekkor jól láthatóak és pontosan beazonosíthatóak a szél által kivájt mélyedésekbe, a környező dombokról lefolyó csapadékvíz által létre jött Bogárzó tavak. A deflációs tavak jellemzője, hogy vízszintjük a környezetük csapadékmennyiség alakulása által növekszik, vagy csökken. Északabbra volt található a Nagy-Bogárzó (régi nevén az Új-Bogárzó tó), délebre pedig a Kis-Bogárzó (Ó-Bogárzó). A tavak egészen az 1970-es évekig nyílt víztükörrel rendelkeztek. Ezt követően folyamatosan kiszáradtak, illetve a maradék víztesteket gazdasági megfontolásból kikaparták és átalakították.
[1] Mezősi G. (2011): Magyarország természetföldrajza. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 709-713.
3. ábra Bogárzó-tó kiszáradása a Katonai történeti térképeken
Készítette: Balogh Szabolcs
Mivel a tavak vizeinek nem volt természetes utánpótlása, így azok a kevesebb csapadék mennyiség miatt, valamint a belvíz elvezetésének érdekében a tórendszer közepébe létesített 24. számú Monori-csatorna és mellék csatornái munkája során teljesen kiszáradtak
A mezőgazdaság, valamint a rekreációs tevékenységeknek köszönhetően viszont jó pár mesterséges víztározóval találkozhatunk.
Ilyen például a 2021.06.09-én megnyitott Csepp-tó, amely elsősorban a sporthorgászok számára lett kialakítva. A tóban a telepített halállomány között tükörponty, tőponty, compó, keszeg félék, csuka, süllő, balin is megtalálható.
4. ábra Az egykori tómeder elhelyezkedéséről árulkodnak a vakondtúrásokban fellelhető különböző vízhez köthető puhatestűek meszes külső vázai. A képen látható Pocsolyacsiga (Radix peregra korábban, Lymnaea peregra), Kerekszájúcsigák (Valvatidae), Hólyagcsigák (Physidae) és az Éles csiga (Planorbis planorbis). Fotó: Balogh Szabolcs
5. ábra Ó-Bogárzó-tó kiszáradása Fotók: Balogh Szabolcs
Monorierdő természetes területei
Monorierdő legnagyobb része kultúrterületként szerepel. A település területére a löszös-erdősztyepp-vegetáció volt a jellemző, de sajnos a természetes fás társulások maradványai már csak elvétve lelhetőek fel. A település közvetlen környezetében, mint ahogy a neve is sugallja egykor és még ma is jelentős az erdőterületek aránya. Az erdős területek még a település XX. századi kialakulásának derekán is összefüggő nagy kiterjedésű területen húzódtak a dombok lábánál egészen Pilis város területéig.
2. ábra Aktív homokos felszín a település határában
Fotó: Balogh Szabolcs
